Most meg lehet nézni a szalont, ahol Novák Katalin Ferenc pápát fogadta
Nyílt nap lesz a Sándor-palotában vasárnap.
Nyílt nap lesz a Sándor-palotában vasárnap.
Sírkerti sétákat szervez a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság a Kulturális örökség napjain, szombaton és vasárnap három budapesti temetőben. Az Óbudai, a Farkasréti és a Fiumei úti sírkertben híres sportolók, művészek, történelmi személyek emlékműveit mutatják be az érdeklődőknek tematikus sétákon.
A Kulturális örökség napjai rendezvénysorozat keretében a főváros 203 helyszínen várja a látogatókat szombaton és vasárnap 203 helyszínnel, a XII. lett a kiemelt kerület.
Egy hétvége, amikor rég elfeledett, korábban nem ismert vagy a nagyközönség elől elzárt épületekbe zarándokolhatunk el: pincébe vagy templomba, hivatalba vagy temetőbe. Szeptember 18-án és 19-én az Európai Örökség Napok keretében képletesen megnyílik a menny és a föld.